Glasgow-i Performansz Fesztivál

Glasgow, február, Performance fesztivál. (National Review of Live Art, New Territories fesztivál) Az egy-hetes fesztiválból csak 2 napot láttam, mert végszóra érkeztem, de az is nagyon sürü volt.
A helyszín egy volt villamos kocsiszín, Glasgow-külso pakisztáni negyedében.
Ideális hely, nagy kiállítótérrel és sok kisebb-nagyobb színházteremmel.
Az épület hátulról, a belso udvar felol:

A kéményre éjszakánként egy videóloopot vetítettek, egy lassan mocorgó robosztus fickóról, aki mintha a kéménybe szorult volna...
A művész Kris Verdonck, úgy tudom épp ezzel a Glasgow-i vetítéssel egyidoben a pesti flamand fesztiválon is bemutatott valami hasonlót.

A programfüzet nagyon fontos olvasmány volt, mert gyakran a különbözo helyszíneken párhuzamosan zajlottak az akciók, a nézot örökösen döntésekre kényszerítve.
A performanszok mellett 1 vagy 2 teremben mindíg performansz dokumentációkat és videóperformanszokat lehetett nézni.
Egyik legemlékezetesebb a Leibniz csoport interaktív performansza, a Vér könyve volt, ami az egyik délután 4-5 órán keresztül zajlott. Kb 12 performer helyezkedett el a teremben, többnyire asztaloknál.
Az MC minden nézot egyenként vezetett be, és "adott át" az éppen szabad performernek, akivel aztán kettesben bonyolítottak intim kis akciókat.

A nézo-performer párosok között ketten mozogtak hisztérikusan, egy férfi és egy no.
Itt a háttérben a srác látszik:

A terem a végéhez közel zöld ruhás no ült feje körül vörös textillel.

Amikor a vöros textil lassan felemelkedett, (lassan, csigaszerü szerkezeten húzták fel) o is felállt,

és felolvasta az emberi jogok nyilatkozatát.
Ekkor csend lett a teremben a performerek is abbahagyták az akciókat.
Ez egy kicsit patetikus volt nekem, de volt még itt valami, ami helyrebillentette a mérleget.
A terem végében ujbeggybol vért adtunk

A novér mellett egy kalligráfus mindíg friss vérrel írta az emberi jogok nyilatkozatának pontjait egy könyvbe

Gyönyörü vérvörössel.
Azt hiszem ezen a képen éppen az én véremmel írja.

Persze, minden ember egyenlo elvileg, bla, bla, bla, de ahogy nézed a kis tégelyekben a vért, az egyforma vöröseket, hirtelen megérted, illetve nem is a megértés, hanem valami más, zsigeri szinten megtapasztalod ennek a lózunggá lett igazságnak a tartalmát.
Banális? Lehet. De különös élmény volt.
A performerek több generációt képviseltek, Jó látni, hogy egy új generáció is felfedezi a müfajt.
Ahogy annak idején a performance a mükereskedelem és intézményrendszer ellenében jött létre, úgy vélem a motiváció most is ez, egy eros, túlpörgetett piac és az ezzel járó torzulás indukálta a reneszánszot. Glasgow-ban mindenki Kris Verdonck performanszáról beszélt, amirol sajnos lemaradtam, aznap még nem voltam ott. Egy víztartályba merített no kihangosított légzése... mindez kb egy egy órán keresztül.

Az angol Richard DeDomenici új generációs performer, szeret interakcióba bonyolódni közönségével (Egy antiglobalizációs müvészcsoportnak is tagja) Jacusse címü :) performanszában egy jacuzziba invitálta a résztvevoket, hogy a müvészetrol beszélgessenek. Én is "beugrottam" vagy fél órára, jó volt a februári bágyadt napsütésben a szabad ég alatt áztatni és borozgatni.
Ha elkalandoztunk, Richard mindíg viszzaterelte a szót a müvészetre, igaz ez legtöbbször abban merült ki, hogy az elozo évek Glasgow-i fesztiváljának eseményeit beszélték meg, és azt, hogy mi is a performansz szerepe a mai szcénában.

Az iráni Shabnam Shabazi az épület elott egy autóban performált, egyszerre max 3-an tudtak beülni mellé ill. mögé.

Shabnam körmöt lakkozott, sminkelt, az autóaudióból kihangosított anyagon az angliai bevándorlás és beilleszkedés stációiról beszélt, mellette üvegbúrában aranyhal úszkált.
Amikor a hátsó ülésen ülve megsárgult családi fotóalbumát lapozgattam, még nem tudtam, hogy a következo hetet együtt töltjük majd, mert Shabnam Gomez Pena workshopjára érkezett, ahogy én is.
Gulliermo Gomez Penát 5-6 évvel ezelott láttam a Tate Modern performansz fesztiválján, és teljesen lenyügözött.
A konferencia szekcióban is eloadott, ami egy váratlan gerilla performance volt.
A múzeumban pedig akkor éppen 4-tagú Pocha Nostra társulatával adott elo egy maratoni performanszot, amit o élo diaporámának nevez.
Glasgow-ban is tartott egy kb másfél órás verziót Divino Corpo címmel.

Csaknem fél órát sorakoztam, hogy bejussak.
(Glasgow-ban hiába van belépo-karszalagod, az nem igazán számít. Bizonyos eloadásoknál limitált a nézoszám, a Pocha Nostránál ez száz volt, utána bezárul az ajtó, és nem lehet bemenni) Három színpadon illetve pódiumon párhuzamosan zajlott az akció, A fo helyen a megfeszített csontváz alatt Gulliermo, balján (a bal lator) állandó partnere Roberto Stifuendes, vele szemben egy lány, az o nevét nem tudom, mert csak Roberto és Gulliermo volt jelen a workshop során.

Magát a performanszot elég nehéz leírni, de nagyon lehengerlo élmény.
Végig különös zene szól, néha barokkos, néha a giccs határát súroló Mexikói pop.
Lassan teszik amit tesznek, valamennyire bevonják a közönséget is, Gulliermo pl körbeadta a whiskys-üveget, elkapott és szájon csókolt egy lányt, máskor nagy vadászpuskákat adott egy-egy embernek, aki ráfogta azt...
a téma mindíg a kulturális másság, az azzal kapcsolatos sztereotípiák

Roberto és Guillermo:

Gulliermo nagy teoretikus, az un. Border Culture és a Chikano kultúra egyik legartikuláltabb hangja és San Fransiscóban élo Mexikóiként sokszor ír az Amerikai policy-rol és cenzúráról, pl: http://www.inthesetimes.com/article/2626/disclaime/

Amikor néhány éve a Tate-ben megtapasztaltam a performanszát, azt éreztem, wow, szeretnék vele dolgozni (van egy kis aktív-performanszos múltam) Most végre itt voltam Glasgow-ban, Guillermo elfogadta jelentkezésem a Workshopjára.

Kb 15-en voltunk, közülük ketten az elozo napok fesztiváljának programjában is szereplo müvészek.
Egy lány ausztráliából érkezett, csakis a workshop miatt, mások anglia különbözo városaiból, volt görög, török, ír és két iráni résztvevo. Müv. történész, müvészeti sulisok, és aktív performerek, korosztály tekintetében is nagy volt a szórás.
Bár ennek úgy a 2.-3. napra már nem volt semmi jelentosége, egyszerüen érzékelhetetlenné vált, hogy kinek mi a háttere és a kora.
Teljesen felszabadító volt. Nem tudom lenne-e értelme leírni, hogy milyen gyakorlatokat végeztünk, többnyire párokban, de a legapróbb részletekig megismertük a magunk és a másik testét, különbözo tereket fedeztünk fel és játszottunk be, rejtett tartalékokat és energiákat fedeztünk fel magunkban, kiteljesedtünk, tulajdonképpen leírhatatlan az egész.
Egész nap együtt. Este, munka után együtt egy bárba...mindíg ugyanoda.
Guillermo sokat mesélt az élményeirol, de foleg a családjáról, a 8O éves mamáról, aki újabban performanszokat talál ki és valósít meg. Néhány együtt-kép:

Nem tudom persze, hogy a képekbol átjön-e valami, lehet h csak nekem.
Minden nyáron van egy nagy workshop, az idén ez Portugáliában lesz ahol egy templomot kaptak meg, a munka ebben a térben fog zajlani két hétig. Sajnos ez nekem most túl drága, igy nem leszek ott, talán jövore. Feltéve ha Európai helyszínen lesz.

Üdvözlettel
Alexa